Elöszőr diákként kerültem ide a Vincotech Hungária Kft-hez, szakdolgozat írása miatt. Már az elején láttam és tapasztaltam, hogy ez nem egy átlagos cég. Diák létem ellenére nem kivételeztek és teljesen nyitottak voltak velem, egyenrangú kollégának tekintettek.
A szakdolgozat négy hónapja után a Folyamatmérnökség vezetője felajánlotta, hogy maradjak nyáron és utána akár az egyetem mellett is dolgozni. Ez remek alkalom volt a számomra, mert így amit megterveztem a szakdolgozatom keretében, azt a nyár folyamán le is tudtam gyártani, be tudtam üzemelni az aktuális gyártási környezetben.
Ez az idő alatt még jobban sikerült megismernem a speciális gyártási követelményeket, tapasztalatot szereztem a gyártásban használt célgépek kezelésével, karbantartásával kapcsolatban.
Majd egy évnyi „diáklét” után lehetőséget kaptam, hogy a jövőben főállású alkalmazottként folytathassam a munkámat a cégnél. Az abszolutóriumig folyamattechnikusként, majd a diplomám kézhezvétele után folyamatmérnökként.
Azt gondolom, hogy ennél jobb céget nem is találhattam volna, elképzeléseim teljes mértékben megvalósultak!
May Dávid

Back to English